|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 3 találat | lapozás: 1-3 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Sófalvi Krisztina 2006. november 18.Újabb két kötettel (a szerkesztő szerint füzettel) gyarapodott a Szabó T. Attila erdélyi történeti helynévgyűjtése című könyvsorozat. A nagy erdélyi nyelvtudós életcélja volt Erdély teljes történeti helynévtárának összeállítása és közzététele. Harmincöt kartondoboz volt tele sokféle tárgyú és jellegű följegyzéssel, amikor 1987-ben Szabó T. Attila elhunyt. Az anyagot a budapesti Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára vásárolta meg, a kiadást pedig pályázatokon nyert pénzösszegek biztosították. Jó ötlet volt az anyag megyénkénti elrendezése, az adatoknak pedig időrendbe való besorolása. Eddig a következő kötetek láttak napvilágot: Alsó-Fehér megye, Háromszék, Szilágy megye, Kis-Küküllő és Nagy-Küküllő megye, Torda-Aranyos megye, Udvarhelyszék. A mostani kiadvány címe: Maros–Torda megye. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi Hajdú Mihály és Sófalvi Krisztina. A megjelenés éveként 2005 szerepel, de a Hajdú írta előszó 2006. január 12-én keletkezett. A lejegyzés, javítás, ellenőrzés, korrektúra munkáját Sófalvi Krisztina végezte, akinek román nyelvtudása segített. Sófalvi Krisztina erdélyi származású, eddig, huszonévekben számolható élete a Hargita megyei Felsősófalvához kötődik. Már több nyelvészeti vonatkozású közleménye látott napvilágot. A régi helynevek ismerete nélkül roppant nehéz volna a nyelv-, település-, egyház- és iskolatörténet „művelése”, de a helynévanyag sok esetben az egykori joggyakorlatra, szokásvilágra is utal. Maros-Torda megye helynévanyaga egyike a leggazdagabb helynévtárral rendelkező településeknek. /Ráduly János: Történeti helyneveink. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./2012. február 18.Nagyenyed – Színi vándorlások az erdélyi szórványbanEgy nemesemberről és az ördögről Mindössze egy-két plakát hirdette, hogy a Bethlen Gábor Kollégium dísztermében szokatlan előadás készül, részleteket azonban senki sem tudott. Amikor egy kis várakozás után beléptünk, a nézőtér még üresen tátongott, de már ott volt a Duna Televízió kolozsvári stábja. A színpadon öt csinos lány – később megtudtuk, hogy színis főiskolai hallgatók – egy kupacban még elmélyülten sminkeltek. Fekete, testhez simuló kosztümjükhöz jól illett kifestett fehér arcuk. Pillanatnyilag úgy tűnt, hajdani farsangi időket idéznek fel, előadásuk folyamán azonban kiderült: ennél sokkal többről van szó. A diákok Heltai Gáspár 99. fabulája alapján dramatizálták, vitték színre a nemesemberről és az ördögről szóló rövid történetet. A 16. századi, német anyanyelvűségből magyarra váltott (1536-ban tanult meg magyarul) író, nyomdaalapító, szerkesztő legmaradandóbb munkái éppen a fabulák. Ő maga a bevezetőben így jellemzi őket: „Mert noha a fabulák embertől talált és meggondolt dolgok, de azért ugyan velejesek és külemb-külemb szép és hasznos tanóságok vannak benne.” Tudjuk róla, azt is, hogy kiadványait jórészt maga írta, fordította és szerkesztette. Heltai az állatmeséktől eljutott a történeti jellegű novellisztikus ábrázolásig. Tanult nyelvén, következetes nyomdai helyesírással alkotta meg műveit. Vadas László rendező szerint a fabulák máig érvényes üzenetet hordoznak, amelyet az ifjú társulat modern eszközökkel, de korabeli játékstílussal adott elő. Véleménye szerint ők tulajdonképpen egy úgynevezett „moralitás játékot” mutattak be, amit kollegájával, a koreográfus Jakab Melindával együtt alkottak meg. A társulat tagjai (Daróczi Noémi, Sebők Maya, Simó Emese, Sófalvi Krisztina, Udvari Kardos Tímea) ajándékként olyan látványos előadást produkáltak, hogy valósággal meglepték a képzős tanulókból, tanárokból és néhány városi látogatóból álló közönséget. A fiatalok azonnal érzékelték és értékelték a rövid előadás hatásos kifejezési módjait. Az előadók mind az öten kolozsvári egyetemisták, de négy különböző helyről érkeztek. Ketten Csíkszeredából, Kolozsvárról, Győrből (szintén erdélyi származású) és Budapestről, így igazi nemzeti csapatot alkotnak. Az előadáson a csapat összehangoltan, gyakorlottan szerepelt. Szavakkal és hatásos testmozdulatokkal egyaránt kifejezték Heltai gondolatait. A fabula Heltai „nyelvén” így kezdődik: „Egy kegyetlen és szegényekre megéhezett nemes ember, ki igen kegyetlenül nyomorgatja vala a szegény jobbágyokat, mind törvéntelen adóval, dolgoztatással és külemb színek alatt való sarcoltatásokkal és birságokkal annyéra, hogy teljességgel megnyomorodnak vala a szegény jobbágyok az ő kegyetlensége miatt.” A minden fabula után olvasható úgynevezett értelmezésben a 99. után ezt olvashatjuk: „inti e fabula az urakat, nemes népöket és kazdagokat, hogy kegyetlenek ne legyenek a szegényekhöz. De Szent Pál azt mondja, hogy egy kegyetlen ragadozónak sincsen az Istennek országában része.” A sikeres kollégiumi fellépés után tovább utaztak, többek között Felvincre, Magyarpéterfalvára, Dévára, Petrozsénybe. A három nap alatt összesen hét előadást tartanak a közép és dél-erdélyi szórványban. Az enyedi előadás másnapján már pozitív visszhangja volt a péterfalvi előadásnak. A színjátszók nemes erőfeszítése mindenképpen dicséretes cselekedet azokon a vidékeken, ahol az élő színházi előadás olyan ritka mostanában, mint a fehér holló. BAKÓ BOTOND Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 26.Összefogás a szórványért – egyházmegyei közmunka Magyarderzsén és MagyarfodorházánIdén tavasszal is megszervezték a templomtakarítási akciót a Kolozsvári Református Egyházmegyében. A Kárpát-medencei Szeretethíd rendezvénysorozat keretében zajló takarítási munkálatokra május 20-án, szombaton került sor a Kolozs megyei Magyarderzsén és Magyarfodorházán, a szervező ezúttal is az egyházmegye presbiterszövetsége volt. A Kolozsvári Református Egyházmegyében már hagyománnyá vált az elnéptelenedett templomok környékének megtisztítása és a kisebb karbantartási munkálatok elvégzése. Az egyházmegye presbiterszövetsége három éve minden ősszel és tavasszal megszervezi ezt a tevékenységet, amelynek során lelkipásztorok, presbiterek és egyháztagok segítségével olyan egyházközségekbe látogatnak el, amelyeknek református magyar közössége erősen megfogyatkozott, alig néhány lelket számlál, vagy éppenséggel már egyetlen református sincs a településen. Az utóbbi helyzetben van Magyarderzse is, ahol idén temették el az utolsó reformátust. A Magyarfodorházához tartozó szórvány műemléktemplomának kertjét két évvel ezelőtt már kiszabadították a bozót fogságából az egyházmegye önkéntesei, azonban mostanra ismét sűrű növényzet nőtte be, a természet elkezdte visszafoglalni a területet. A szombati takarításon résztvevő körülbelül hetven ember egyik csoportja Floriska István presbiterszövetségi elnökkel és a Diaszpóra Alapítvány munkatársaival gyönyörű napsütésben érkezett a magyarderzsei templomhoz. Miután szétosztották a feladatokat, azonnal beindultak a láncfűrészek és a motoros kaszák. Közben dolgos kezek gereblyézték és gyűjtötték össze a levágott ágakat és leveleket. Már félórán belül ritkulni kezdett az akác és a tövis, és szép lassan a templomot is körbe lehetett sétálni. A templom szomszédságában élő román család, tornácán ülve „Hajrá!” felkiáltásokkal biztatta a csapat tagjait, akik néhány óra leforgása alatt egészen megtisztították a templom környékét a bozóttól. Az idősebb résztvevők mellett ifjak és egészen kicsik is jelen voltak, akik lelkesen gereblyéztek és hordták az ágakat, majd a szünetben ők kínálták kaláccsal a társaságot. A következő nemzedék tagjait a gyönyörű vidéken való kirándulás lehetősége és a közös munka öröme mellett azért is kell bevonni a hasonló akciókba, hogy lássák, mennyire fontos őrizni templomukat és gyülekezeti közösségüket. A munka végeztével egyik ifjú önkéntes jóvoltából a magyarderzsei harang is megszólalt és „istentiszteletre” hívta a jelenlévőket. Miután Oroszhegyi Attila Zsolt pusztakamarási lelkipásztor vezetésével a templom előtt elhangzott a közös imádság, a hagyományokhoz híven elénekelték a 90. zsoltárt. A csoportkép elkészítését követően a távozó csapat elbúcsúzott a megtisztított templomtól és a gratuláló szomszédoktól. A Miklóssy család kriptáját is őrző ősi templom, amely most egy időre újra lélegzethez jutott, méltóságteljesen állt a dombon a szikrázó napsütésben. A közmunkára jelentkezők másik csoportja a magyarfodorházi régi temető megtisztítását vállalta. A munka során lekaszálták a füvet, kivágták az öreg, már nem termőképes fákat, a levágott fát pedig a parókiára szállították tüzelőnek. Emellett a kerítést sűrűn benövő bokrokat is eltávolították és összegyűjtötték. Miután mindkét csoport végzett a munkával, a magyarfodorházi parókia udvarán szeretetvendégséget szerveztek, amelyhez a töltött káposztát és a fánkot a fodorházi asszonyok készítették el és szolgálták fel. Amikor a közös imádság után asztalhoz ült a társaság, a parókia előtt vezető úton magyar és székely zászlós kis csapat tűnt fel. Ők a Mária-úton gyalogoló zarándokok voltak, akik néhány hete indultak Magyarországról Csíksomlyóra, és Fodorházán át éppen kidei szálláshelyük felé tartottak. A fodorházi asszonyok azonnal behívták és asztalhoz ültették őket is. A körülbelül egyórás együttlét és vidám társalgás alatt többen is isteni csodának nevezték azt, hogy még a szórványban is történhetnek ilyen „véletlen” találkozások. Miután a búcsúzkodó zarándokok énekelve kértek áldást az itt megismert közösségre, a vendéglátó reformátusok is elénekelték az ároni áldást: „Áldjon meg téged, áldjon az Úr...” A közmunkára jelentkezők a kolozsvári egyházmegye több városi és vidéki gyülekezetéből érkeztek. Az egyházmegye presbiterszövetsége őszre ismét takarítást tervez a Mezőségen, amelyre minden érdeklődőt és segíteni vágyót szeretettel várnak. A segítségnyújtás lehetősége mellett csodálatos érzés együtt lenni, együtt dolgozni, imádkozni, megmutatni azt, hogy nem hagyjuk el kiüresedett templomainkat sem, és hogy a szórványban is érdemes és kell cselekedni. Isten segítségével ilyen csodálatos események és találkozások jönnek létre, és aki időnként megtölti élettel a teljesen kiüresedett templomokat is, bármikor visszafordíthatja a kedvezőtlen népesedési folyamatokat, és életet vihet oda is, ahol látszólag már nincs remény. Őseink tisztelete, munkájuk megbecsülése mellett azért is fontos őrizni, óvni régi templomainkat és épületeinket, hogyha egyszer mégis visszatérne az elhagyott falvakba néhány református család, ne találjon bozóttal benőtt templomot és zárt templomajtót. Hisz ahol ketten vagy hárman vagy többen összegyűlnek Krisztus nevében, Ő ott van közöttük. És ha felcsendülnek a 90. zsoltár szavai: „Tebenned bíztunk eleitől fogva...”, abban erő van, abban reménység van, abban élet van. Sófalvi Krisztina / Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
